Népviseletünk
A XVIII. és XIX. században Hosszúhetényben és környékén is általános a fehér hímzéssel díszített hófehér ruházat. A keményített ruhadarabokat - vasárnaponként - a templomba menet, egyébként pedig lakodalmakon, temetéseken vették fel. Hosszúhetényben nagyon sokáig, még a XX. század első évtizedeiben is a gyász színe a fehér volt. (1978-ban fordult elő utoljára, hogy egy 92 éves nénit kívánságára, halálakor ebbe a viseletébe öltöztettek és temettek el) A fehér ímzés az 1870-es évektől kezd színesedni.
A "vettes" anyagok: a "kázsmér";, a bársony, a selyem egyre inkább tért hódít. Az itt látható viseletek még hordoznak korábbi jegyeket, de alapvetően a húszas-harmincas évek polgárosodó paraszti divatját tükrözik.
A női viselet egyik különlegessége volt a homlok fölött vastag "hurkába" csavart haj, melyet előrefésülés, és fonás után egy szalaggal lekötöttek, majd hátracsavartak. A fonást a fejtetőn kontyban rögzítették. Ehhez a kontyhoz tűzték hozzá a menyasszony koszorúját, a menyecske gyöngyös "fékötőjét", vagy az idősebb asszonyok "sipkás fékötőjét".
A lányok haját egy ágba fonták.
A menyasszonyon és az ünnepi viseletű menyecskén nyakba-szedett "szélösimögöt" láthatunk. Az ujja bő csipke ill. "slingőtt" lenvászon, amelyet könyök felett szalaggal vagy pertlivel kötöttek meg. A szép tartást az alsó ing keményített ujja biztosította. A köznapi nyári viseletű menyecske bevarrott, szűk ujjú ingén - itt - száröltéses díszítés látható, de korábban keresztszemes, mely kezdetben fehér vagy egyszínű, később - a harmincas évektől - színesebb.
Az ünnepi viselet elmaradhatatlan kelléke a nagy, háromszög alakú vállkendő, mely két részből állt: Az alsókendő vászon anyagú, kézzel ímzett, sűrűn rakott, széles csipkével szegélyezett kendő. A felsőkendő anyaga selyem vagy "kázsmér", melyet széles fekete csipke díszít. A fekete csipke szép tartását cukros vízzel érték el. A menyasszony alsó és felső kendője is fehér, gazdagon "slingőtt".
Az asszonyok és lányok archaikus mintásan szőtt, de tiszta fehér felsőszoknyáját fokozatosan "vettes" anyagból készített "kázsmér" vagy hímzett bársonyszoknyák váltották fel. Az idősebb asszony misés ruházatán együtt láthatók régies elemek - mint a kendő és alatta a szép tartást biztosító sipka - valamint a polgárias szabású felsőrész, melyhez harmonikusan társul a ímzett bársony kötény.Mindhárom esetben 3-4 alsószoknyát - "pöndőt"- vettek alá, melyeknek a hossza a legalsótól kiindulva fokozatosan nőt. A pöndők alját horgolt vagy vettes csipke díszítette. (a további részletekről annyit, hogy manapság a nők eggyel több ruhaféleséget hordanak, mint dédanyáik )A kötényviselet változásán ugyanazt az utat kísérhetjük végig, amely a többi felsőruházat anyagának módosulásán figyelhető meg. Itt a menyasszonyon "slingőtt" kötény, a lányon hímzett bársonykötény, a menyecskén pedig selyemkötény látható.A köznapi viseletű asszony kék vászonkötényt kötött maga elé, hogy védje olcsóbb anyagból - vászonból, flokonból, kékfestőből - készült, szintén ráncba szedett szoknyáját.ünnepi viselethez tartozott a saját maguk által hímzett, horgolt csipkével díszített, kézben tartott kendő.
A férfiak ünnepi viseletében (a közeli város hatására is) hamarabb megjelenik az általánosabb, polgáriasodó viselet. Jellegzetes szabású kalap, vászon vagy gyolcs ing, kabát, csizmanadrág keményszárú csizma a hosszúhetényi férfi ünnepi viselete. Hétköznap csizmanadrág helyett bőszárú gatyát viseltek köténnyel. Csizma helyett mezítláb, pacskerban vagy klumpában dolgoztak.
A lányok, asszonyok "csöcsös" vagy "bütykös" harisnyája a kor nőideáljának megfelelően vastagította a lábszárukat. Lábukon a lányok papucsot vagy fekete pántos cipőt, az asszonyok hímzett fekete bársonycipőt hordtak ünnepi alkalmakkor. Dologidőben mezítláb, papucsban vagy kisújbányaiaktól vásárolt tutyiban, klumpában jártak.
A bemutatott viseletekben ma is táncolnak a hosszúhetényi táncosok, bár hangsúlyozni kell, hogy a legdíszesebb öltözékben templomba jártak elődeik. Táncalkalmakkor egyszerűbb, olcsóbb anyagú ruhákat hordtak.