Idén 45 éves a Hosszúhetényi Népi Együttes. A jubileumi év tiszteletére készíttettünk naptárt. A z A/3-as poszternaptár megrendelhető az együttesnél 400Ft/db áron.
Megjelent a Múltmentő, egyesületünk népszerű kiadványának 10. száma. Elktronikus változatban honlapunkon megtalálható.
Egyesületünk 2017. március 23-án tartotta éves rendes közgyűlését, melyen a tagság elfogadta az elnökség pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint a közhasznúsági jelentést.
Idén is rendez a Népi Együttes óévbúcsúztató bált.
Asztalfoglalás csak jegyelővétellel.
Jegyek az együttes tagjainál vásárolhatók.
Zene: Show-haj
![]() |
A Hosszúhetényi Népii Együttes és a Nemes János Művelődési Központ megrendülten tudatja, mindazokkal, akik ismerték , szerették, hogy Hollósi Béla egykori kolléga, zenekarvezető, zenész 86-ik életévében, súlyos betegség következtében befejezte földi zenei pályafutását. |
Megjelent a MÚLTMENTŐ, egyesületünk 9. helytörténeti kiadványa.
Rangos esemény házigazdái voltunk november 6-7-én. A Muharay Népművészeti Szövetség Hosszúhetényben rendezte éves őszi országos továbbképzését. A képzés központja a Kövestető Vendégház volt, ahol a távolról érkezők szállása is. Az ország minden részéről érkező (Bagtól-Szilig, Kalocsától-Varsányig) közel ötven résztvevő pénteken Andrásfalvy Bertalan előadását hallgatta és Hosszúhetény nevezetességeivel ismerkedett. Ezután Szabó Zoltán borász rövid pince- és borbemutatót tartott. Az iskola ebédlőjében elfogyasztott vacsorát követően Radó Tihamér népviseletbemutatóját csodálhatták meg a résztvevők, majd közös mulatság következett az iskolában.
Egyesületünk munkájának is elismerése, ha tagjainkat kitüntetik. Az októberi ünnepségen Hosszúhetényért Kitüntető Díj-ban részesült Poór János és Poór Jánosné a Hosszúhetényi Népi Együttesben végzett 40 éves munkájáért és a település hagyományainak elhivatott ápolásáért.
Népi Együttesünk, gyerektáncosaink október 11-én a Zsolnay Kulturális Negyedben szerepeltek a hosszúhetényi bemutatkozó programban, más hetényi művészeti csoportokkal, előadókkal.
Hagyományőrző egyesületünk szeptember 25-én két csapattal vett részt a Nagymányoki Réteshúzó Fesztiválon, melyet jótékonysági céllal rendeztek.
Február 27-én az Olvasókörrel közösen könyvbemutatót szerveztünk, melyen két, együtteshez kötődő könyvet ismertettünk meg a szép számú érdeklődővel. Császár Levente meseíró és Pál Rita grafikus A Bölcs Remete című mesekönyvét az egyesület pályázati segítséggel jelentette meg. A másik könyv Fügedi János és Varga Sándor munkája, melyben Hosszúhetény táncéletét dolgozta fel a két szerző. A könyvek a könyvtárból kikölcsönözhetők.